Stylistocska gombocska II.

Egy szép fotó hatalma

A divatfotózás egy olyan esemény, amelyet azt hiszem minden nő élvezne. Hiszen ilyenkor teljesen elkényezteti a stylist, a fotós és a sminkes. A jó fotók pedig olyanok, mint a cseresznyék a torta tetején.

A stylistomtól kaptam egy ilyen fotózási lehetőséget, amit pici habozással, de elfogadtam. Féltem, mert nem szoktak jó képek készülni rólam; nem tartom magam fotogénnek. De izgatottan vártam, hogy mi lesz belőle(m).

A smink és a ruhák nagyon különlegessé tették az élményt, a fényeket pedig félelmetes voltak. A fotózás nem tartott olyan sokáig, de a sminkeléssel és az öltözéssel eltöltött időt rettenetesen élveztem.

Hihetetlen érzés fogott el, amikor megláttam a képeket. Egyszerűen nem hittem el, hogy én vagyok rajtuk. Egy teljesen más ember, egy más nő nézett vissza rám. Furcsa volt, mert a képen a nőnek volt önbizalma és jól nézett ki, viszont ezt én nem éreztem addig.

Azt hiszem, ekkor tudatosult bennem igazán, hogy mekkora hatása van a külsőségeknek a belső világunkra. Nem csak önbizalmat ad, de jókedvre is tud deríteni egy-egy szép ruhadarab. Így ha bármikor adódik hasonló lehetőség, habozás nélkül elfogadom majd!

Üdvözlettel,

Vera

Női valóság?

Miközben sétálsz az utcán, utazol a metrón, vagy vársz valakit, gondolkodtál már azon, hogy a melletted elhaladók vajon kik? Próbáltad már ruháikból, viselkedésükből, elkapott szavaikból kitalálni, hogy milyen munkájuk és életük van?

Egy igazán elgondolkodtató könyv került a kezembe a múlt héten, ami alapjaiban változtatta meg gondolataimat a nők viselkedéséről, céljaikról és életvitelükről. Pedig magam is nő vagyok…

Szalai Vivien első könyve megdöbbentő őszinteséggel mesél arról a világról, amit mi, hétköznapi emberek csillogóan-ragyogóan szépnek és gondtalannak látunk. Benne mégis ármányokkal, kétségbeesett gazdagokkal és zátonyra futott, érzelmek nélküli életekkel találkozunk. A Hamis gyönyör című könyvben a legkeresettebb magyar luxusprostituált igaz történetével ismerkedik meg az olvasó. A gondolatok és vallomások sorát megdöbbentő közönnyel tálalja elénk a Szofi álnevű lány, és merőben elgondolkodtat azon, hogy valóban ő él elítélendő életet, vagy ő csak bevallja azt, amit mások nem mernek.

Ki is az igazi prostituált? Az a nő, aki vállalja, hogy pénzért nyújt szolgáltatásokat, vagy az, aki magának ugyan bevallja, mások előtt azonban tagadja, hogy a „szeretett” férfit nem is szereti annyira, ellenben a pénzét és azt, ami neki jut ebből, igen.

Aki luxusprostituáltként keresi meg a betevőjét, nem ismerjük fel az utcán. Míg azok a lányok, akik szexuális vonzerejüket ruhájuk mikéntjével akarják erősíteni – sikerrel vagy sikertelenül-, addig a testükből élő nőket kifinomult ízlés lengi körül nappal, és este is csak egy csipet közönségességgel fűszerezik meg. Nem az a céljuk, hogy prostituáltnak nézzenek ki, hanem, hogy kívánatossá és sejtelmessé tegyék magukat a férfiak szemében.

Ők vállalják, hogy eladják magukat, és mi?

Varratni vagy nem varratni? Ez itt a kérdés.

Nem a ruhavarrásról lesz szó ebben a cikkben. Annál sokkal komolyabb kérdést feszegetek… A tetoválásról minden embernek megvan a maga véleménye, legyen az pártoló vagy ellenző. De vajon tudják-e, hogy valójában miről van szó?

A tetoválás évezredek óta jelen van az ember történelmében, de a posztmodern korig nem divatból készítették el a különböző motívumokat. Spirituális tartalma volt minden egyes darabnak, ráadásul olyan tényeket közölt adott személyről adott társadalmi kereteken belül, amit mindenki megértett. Minden kultúrának megvolt a saját jelrendszere, legyen az a harcosokon, a politikai, társadalmi vagy vallási vezetőkön. Van, ahol egy-egy jelért meg kellett küzdeni, máshol korral érdemelték ki.

A szkíta lovasság katonái például, hogy szabadon tudjanak mozogni lovaikon harc közben, csupán egy bőrből készült mellkas páncélt hordtak. Testük többi részét tetoválásokkal díszítették, amiknek mind védelmező és hírközvetítő szerepük volt.

A mai technikával szemben, ami gyors és mondhatni fájdalommentes ( - bár ez igencsak túlzás), akkoriban több időt vett igénybe, és sokkal nagyobb fájdalommal járt.

A népszociológia szerint a test minden ember számára lelke templomát jelöli, amit nem lehet ok nélkül bepiszkolni. Ellenben ha valamilyen üzenetet hirdetnek, akkor engedélyezett a „megszentségtelenítése”.

Ezért is van az, hogy minden harcosnak megvolt a maga engedélye a tetoválásra, és ezért van, hogy minden alvilági szervezet saját jelrendszertalakított ki. Szemléletes példa erre az orosz maffia több tagjánál a térdekre tetovált csillag. Ezzel jelzik azt, hogy soha senki előtt nem térdelnek le, vagyis senki előtt nem alázkodnak meg. De nézhetjük a szem alá tetovált könnycseppeket is, ami azt jelzi, hogy viselője már ölt embert. A könnycseppek száma pedig a meggyilkoltak számát mutatja.

Persze nem csak negatív vagy harcra buzdító jelek szerepelnek a tetoválás történelemkönyvében. Az orvosilag és esztétikailag elkészített tetoválások sokak számára előnyös. Sőt, sokaknak szükségük is van rá. A legújabb, hogy a divatházak sorra mutatják be lemosható tetoválásaikat, amik szépek, és nem is jelölnek meg egy életre.

Az pedig megint egy másik kérdés, hogy manapság az emberek olyan jelet varratnak magukra, aminek jelentésével nincsenek is tisztában. És csak azért teszik ezt, mert úgy érzik, ettől lesznek divatosak. De amíg nincs okuk, hogy ezt megtegyék, nem a divatosságukat és az eredetiségüket hirdetik, csupán azt, hogy ők is egyek a birkák között.

„Lookizmus”, avagy az öltözködés nem magánügy

Sok szó esik arról, hogy az öltözködés önkifejezés, ami igaz is. De akármennyire az, mégsem tekinthetjük magánügynek, hiszen nem magányosan mutatkozunk, hanem több ember társaságában. A személyiség megnyilvánulása fontos, viszont szem előtt kell tartanunk más szempontokat is. Kortól és nemtől függetlenül.

Az, ahogyan kinézünk, nagyon sok mindent elárul rólunk. Hogyan viseljük a hajunkat, hogyan sminkelünk, milyen ruha van rajtunk stb. Egyszerűen minden, amit megjelentetünk, valamilyen véleményt alakít ki rólunk a többi emberben. A különböző szerepekhez különböző viselet társul. A fellépés akkor fejezi ki például a munkát, ha el is hisszük a másikról, hogy valóban abban a munkakörben dolgozik. És itt lép be a vizuálitás mellé a kommunikáció.

Ugyanis egy orvosról csak akkor hisszük el, hogy orvos, ha úgy beszél, és olyan ruhát visel, mint az orvos. Tehát, ami a hétköznapokban nem árt egy személynek, – a saját stílus, legyen bármilyen munkája – az árthat a szakmai hírnevének. Ha egy üzletasszony munka közben „plázacicát” játszik, korántsem fogok vele üzletelni, mert nem hiteles. És mennyi ilyet látni…!

Az emberi erőforrás áru lett. Nem jó, hogy ez így van, de el kell fogadnunk. És ha még sikeresek is akarunk lenni, akkor meg is kell felelni ennek az igénynek. Saját magunkat is áruként kell eladni a munkaerőpiacon. A mai gazdasági helyzetben pedig nem olyan könnyű munkát találni. Sem akkor, ha kezdő az ember, sem akkor, ha már tapasztalatai vannak. Ráadásul pikk-pakk az utcán találhatjuk magunkat munka nélkül.

A tudás mellett a külcsín is lényeges lett. Az áru, vagyis szakértelmünk csomagolása éppen olyan szerepet játszik, mint mondjuk a tapasztalatunk. A munkaadó már nem csak azt várja el, hogy gyorsan és jól végezzük a munkánkat, hanem hogy munkakörünknek megfelelően nézzünk ki. Ha üzletasszony, akkor elegánsan, meggyőzően – és nem kurvásan; ha orvos, akkor fehér köpenyben, orvosi szaknyelvet használva.

A kinézet alapján történő megkülönböztetés bár diszkrimináció, még nincsen megegyezés abban, hogyan lehetnek kizárni. És amíg ezt nem határozzák meg, addig nincs mit tenni…, be kell hódolnunk az elvárásnak. Ezt a jelenséget hívják lookizmusnak. Nem ideológiai vagy tudás-nem tudás, hanem esztétikai alapon való megkülönböztetés. Akár a testsúlyt, akár a piercing viselését nézik, nem számít, hogy mit tudsz, rögtön következtetnek.

Karrierünk építése tehát nagyban függ attól, hogy milyen a megjelenésünk. És bár kommunikációval is meg lehet győzni leendő vagy már meglévő főnökünket, mégiscsak az első 10 másodpercben, már megszólalásunk előtt dönti el, hogyan áll ahhoz, amit mondani fogunk. Bármiről is legyen szó.