2010. december 17., péntek

Hilfiger, az elérhető luxus

A Tommy Hilfiger név ma már fogalom a divatot kedvelők körében. És akárcsak a nevet, a logót is ezer közül felismerjük. A cég sikeressége a divattervező nagyszerű üzleti érzékének is köszönhető, de nem csak a marketingre, hanem a minőségre is ad mind a mai napig.



Tommy Hilfiger márciusban tölti a hatvanadik életévét, de már 18 éves kora óta a szakmában van. Tanulmányait nagyon hamar abbahagyta, mert úgy érezte, neki más feladata van. Kiskorától bálványozta a rock sztárok stílusát. Kezdetben New Yorkból hozott farmereket alakított át és adta el a szülőfalujában, aztán megalapította a The People’s Place nevű üzletét. A termékek hippi jellege nagyon vonzotta az egyetemi diákokat, az ő körükben abszolút népszerűvé vált. A gazdasági pangás miatt viszont kénytelen volt bezárni az addigra 7 üzletből álló céget. A kudarcból tanulva határozta el, hogy New Yorkba költözik és ott újból neki fog az álomépítésnek.

Mohan Murjani, textilmágnás cégénél helyezkedett el, és amikor csődbe ment, Tommy két társával átvette az üzletet, és sikerült kialakítaniuk és felfejlesztenia ma ismert formájára.

Nehezen ismerték el tervezőnek, mivel kifejezett célja és törekvése az egyszerűség volt. Hétköznapi amerikai ruhákat akar csinálni: egyszerű, nem hivalkodó formavilága szimpatikussá tette az amerikai közönség számára. Ruhái klasszikus, kényelmes, jó minőségű darabok, amiket a fiataloknak és az időseknek egyaránt hordhatnak. És az áruk sem elérhetetlen.

Tudatosan kerüli a virtuóz divattervező szerepét, de nagyon örült, amikor 1995-ben elnyerte az Év Divattervezője címet. Sikere bevallása szerint abban áll, hogy „a nagy divatházak couture ruháit nem tudják a hétköznapi emberek hordani. Nekik egyszerűbb dolgokra van szükségük.”


Remek marketingérzékének köszönhetően rájött, hogy a márkát egy pozitív érzethez, gondolathoz kell kapcsolnia, és zeneszeretete miatt először zenészeket szponzorált ruháival, de a jó ügyek mellett is kiáll. A logo viselése ma már sokat jelent a közönségnek. „Számomra fontos, hogy a logó mit kommunikál a közönségnek. Azt mondja, energia, szórakozás, minőség."





Tommy Hilfiger 2010/11 őszi-téli kollekció

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése